A Kunkovács-archívum felépítése

Az archívum fő szerkezete három részre bontható: a felvétel készítésének dátuma, a helyszín és a témakör. A dátumról: maga a felvétel olykor egy-két hetes, de akár egy hónapos intervallumban is készülhetett.

A helyszíneket két csoportba soroltam be: a konkrét helység, ha tudtam, hol készült és egy nagyobb tájegység vagy ország, az Orosz Föderáció valamelyik köztársasága megnevezésével. Így a keresésnél nem csak egy adott településre lehet keresni, hanem például a Dél-Alföldre, a Kiskunságra, Közép-Magyarországra.

A megjelenő kontaktokra rákattintva a kép előreugrik, és az alján elhelyezett ikonsorban tetszőleges méretben nagyítható, bármilyen irányban forgatható, akár tükrözhető a kép. A jobb felső sarokban található ikonnal térhetünk vissza az adatlaphoz.

A hatalmas anyag megkövetelte, hogy valamilyen témakör szerint is szűrhető legyen. Már az elején határozottan eldöntöttük: nagyon részletes besorolást nem alkalmazunk, mert fontos, hogy a kutató „használja a szemét”. A témakörök olykor fedik egymást, azaz részlegesen átfedésben lévő halmazokat alkotnak. Példa: egy kerekól az építmények és az állattartás témakörben egyaránt megtalálható, de ha a környezet olyan, akkor a tanyavilág csoportban is szerepel. Azt a felvételt, amelyen egy fiatalasszony a tehenét feji, az állattartás és asszonyélet csoportokba soroltam. Ha egy pásztor hímzett lajbit vagy cifraszűrt visel, akkor a népviselet-népművészet és a portré témakörökben jelenik meg.

A Kunkovács-archívumban található nagyobb témakörök:

Vásárok

Harmincnál is több falu vásárját fényképezte. A patinás vásárokba vissza-visszajárt: Kunszentmiklós, Hajdúnánás, Dabas, Hatvan, Nagykőrös, Kiskunhalas, Szabadszállás, Bugac, hortobágyi hídi-vásár, Endrőd, Pécs. Fölkereste a nagyhírű határontúliakat is: Körös-feketetó, Bánffyhunyad, Máramarossziget. Az 1990-es évek elejétől ez a téma kényszerűen visszaszorult, hiszen a vásárok megfogyatkoztak, elszíntelenedtek. Parasztportréinak nagyobb része a vásárokban készült. Az arcok, mint Kunkovács mondja, nem ismétlődnek, sőt, történelemmé válnak.

Egyéb sokadalmak – a lovas ünnepektől a folklórfesztiválokig

Az 1970-es évek elejétől egy évtizeden át járt az Apaj-pusztai és a Hortobágy-Mátai lovas napokra, s ugyanabban az időszakban a rendezett lovas napokra is. A sokadalmak másik nagy csoportja a tájegységek szüreti vigasságai, például a Szekszárdi Szüret, amely voltaképpen sok falu népművészetét reprezentálta. Egy-egy falu szüreti ünnepségét és bálját is sokszor megörökítette. Palóc Napok Parádon és több ízben Balassagyarmaton, sokadalom Tokajban, Érsekcsanádon. A több településen zajló Duna-menti Folklór­fesztivált is rendszeresen látogatta az 1970-es, 1980-as években. Ez idő tájt kijárt hasonló célból Szlovákia magyarlakta településeire is, Zselizre és Gombaszögre. A Mesterségek Ünnepén és seregnyi más hagyományőrző rendezvényen rendszeresen megjelent, de mivel a kézművesek itt a környezetükből kiszakítva szerepeltek, alig fényképezett, sokkal inkább ismerkedett, jegyzetelt, és később a műhelyükben kereste föl őket. Zengővárkonyban, már digitális hordozóra fényképezte a Sárközi Néptánccsoportok Találkozóját 2009-ben.

Népi vallásosság

Leginkább a színkatolikus vidékek – a Palócföld és a „sokszoknyás” falvak a Galga-vidéktől a Zagyváig – vallásos szokásait, kegyhelyeiket, búcsúikat örökítette meg az 1970-es évektől az 1990-es évekig. Csak Boldog faluból több ezer felvétele van. A határon túl is fotózott vallásos ünnepeket: húsvét Széken az 1970-es évek első felében, a Csíksomlyói búcsú öt alkalommal az 1980-as, 1990-es években, húsvéti határkerülés Gyergyóalfaluban az ezredforduló idején.

Népszokások

Rendre megörökítette az esztendő még élő népszokásait. Ezek közül sokat már csak az ő fényképei alapján ismerhetünk meg, például Szandaváralján a kiszézést. Mindig az érintetlent, az eredetit kereste, a felelevenítéseket elkerülte. Évtizedekkel ezelőtti, még szabályozatlan formájában örökítette meg a busójárást több alkalommal. Leginkább az ő néprajzi riportjai alapján szerzett tudomást az ország a mohai tikverőzésről az 1970-es évektől. Eleki farsang, májusfa-állítás, a májusfa kitáncolása (Délegyháza, Isaszeg) – 1970-es, 1980-as évek. Lakodalmak karakteres vidékeinken, például Galga-vidék, Kerekegyháza, Kunszentmiklós, a Kalocsa melletti Dunaszentbenedek, Tiszaladány, Kunmadaras. A Zagyva melletti Boldog lakodalmában a menyasszonykalács a kenyér kultuszának legpompázatosabb előfordulása volt az egész Kárpát-medencében. 1973-ban készült fotósorozata őrzi utolsó, nem felelevenítés-szintű előfordulását. Betlehemezés Dunavarsányban, Háromkirály-járásEndrődön. Az állatmaszkos télűző ünnepek kedvéért három télen is elment Bulgáriába: több mint száz falu több ezer maszkos „alakoskodóját” örökítette meg. Módszeréhezhozzátartozott, hogy a változásokat felmutatandó, több év múlva újra visszatért egy-egy helyszínre.

Temetők. Archaikus sírjelek

Idehaza és távoli népeknél – az apostagi zsidó temetőtől az észtországi halászfalu „Hajóskapitányok temetőjéig” és a hajdani Máramaros vármegyéhez tartozó Visk református temetőjéig dokumentált sírjeleket. Ebből a témából ágazik le az áldozóhelyek gyűjtőköre Ázsiában, amelyek az Uráltól Tibetig nagy számban fordulnak elő.

Ősépítmények, az építészet mélyrétege

Az „ősépítmények” Kunkovács szóleleménye. Az 1970-es évektől két évtizeden át témái a sárépítmények, kerek ólak és „banyakemencék” a parasztudvarok hátuljában, nádból rakott szárnyékok és más pásztorépítmények a távoli pusztákon – mélyrétege a kultúránknak, amely a törzsi építészettel mutat összecsengéseket. Vizsgálódásához párhuzamokat keresett Dél-Olaszországtól Nyugat-Mongóliáig. Fotói azóta ihletést adtak több neves építőművészünknek. Az ősépítmények reneszánszát is igyekezett rögzíteni.

Régi mesterségek

Az 1960-as évektől felkutatta a patinás mesterségek sokszor utolsó képviselőit, varázslatos műhelyeiket, és – a munkafolyamatokra is figyelve – aprólékosan lefényképezte. Bocskoros, szegedi papucsos, paprikamolnár, malomkő-faragó, kútásó, pincevájó, szénégető, vándormeszes, botvágó. Kolomp- és juhászkampó készítő, törökcukrász, gyertyaöntő. kópic- és fajátékkészítő, faszerszámos, kosárfonó, vályogvető, gyékényes, kocsikas-kötő, tímár, szíjgyártó, kékfestő, kádár, az utolsó hajóácsok, bádogos, szitás, cipész, csizmadia, kötélverő, asztalos és kerékgyártó, kovács, fegyverműves, rézműves, köszörűs, takács, magyar-szabó, magyar-szűcs. A nemezelés (megszakítás nélkül) országunkban a pásztorkalap készítőknél maradt fenn. Kunkovács száz és száz mesterrel tartott barátságot. Jellemző, hogy csak késesből tizenhat műhelyt keresett föl az országban, s igyekezett megörökíteni őket vásárokban is, a teljes árukészletükkel.

Tanyavilág, paraszti munkák

Ifjúkorától témája volt a magyar Alföld tanyavilága a nyírségi bokortanyáktól a déli országhatárig, az ott folyt munkákkal, ami időközben agrártörténetté változott. A cséplést minden munkafázisra odafigyelve örökítette meg Móricgáton és Zsanán – alighanem utolsó felbukkanásuk alkalmával. A témakör alig publikált része archívumának.

Halászat és pásztorkodás

A hagyományos halászatot leginkább az 1980-as években kutatta, fényképezte. Párhuzamokat keresett és talált a bulgáriai Al-Dunán, az Ob-menti hantiknál, manysiknál, és az Urálon innen, Udmurtiában. A pásztorkodással, a távoli pusztákon élők mindennapjaival szinte egész életében foglalkozott. Az ázsiai összecsengéseket az 1990-es években, tucatnyi expedíció során örökítette meg.

Tájegységek arculata

Bárhol járt, mindenhol igyekezett a vidék karakterét megragadni. Szakirodalmi olvasmányai nagyban segítették ebben. Az országot járva – háttérintézmény nélkül – szállodákra nem gondolhatott. Néha tsz-vendégszobákban szállt meg, s kölcsönautóval vagy -biciklivel járta a határt. A művésztelepek lehetőséget adtak 30-40 km-es környékek bejárására, dokumentálására.

Ősi hitvilág

Fényképes leletei és írásai bizonyítják, hogy magyar földön sikerült leásnia a pogány kori hitvilágunkig.

Árasztásos kertészkedés

Kecskemét és Nagykőrös határában a gépesítés előtti lójárgányos vízemelő szerkezetekkel működő fejlett kertészeti kultúrát dokumentált az utolsó időszakában, az 1980-as évek elején. Mindez nyomtalanul eltűnt.

Asszonyélet

A hagyományos női teendőket is megörökítette: kenyérsütés, tapasztás, meszelés, nagymosás, sulykolás patakban, piacozás, komatálküldés, baromfitartás, fejés és tejmunkák.

„Szomszédolás”

Az 1960-as években Lengyelországot, Bulgáriát már az ébredő néprajzi érdeklődésével járta be, Cseh Tamás volt az autóstoppos útitársa. Az 1970-es évek nomád nemzedéke a népi kultúra felé fordult, és felfedezte magának Erdélyt, Kalotaszeget, a mezőségi Széket és Csángóföldet. Kunkovács ugyanabban az időben ugyanezt tette, de soha nem kötelékben. Igyekezett végigpásztázni a Felvidéket is Csallóköztől a Garam mentén át Gömörig és a túloldali Bodrogközig. Kárpátalja és a Délvidék sem maradt ki úti céljai közül. Többször részt vett Horvátországban, Kopácson a Halászbúcsún.

„Távoli népek között járva, a magunk kultúráját keresve”

Élete második felében rendszeresek voltak keleti utazásai, hátizsákos expedíciói, néhányszor a kis népek nyelvét ismerő egyetemistákkal – Somfai Kara Dáviddal, Tóth Szilárddal –, de a legtöbbször egyedül. Évtizedes Ázsia-járását az is indokolta, hogy egyik fő témája, az alföldi pásztorkodás sztyeppei típusú. Húsz nép körében készült képei csak kis részben publikáltak. Külföldi útjain sokszor bukkantak föl olyan témák, amelyekre nem is számított. Ilyen eset volt a baskíroknál a vadméh háziasításának két módja.

Az elmúlt három esztendőben az archívumban található témakörök közül hétnek a feldolgozása történt meg. Ezek:

• A szegedi évek (1960-1964);
• Expedíciók Ázsiában (1989-1998);
• Asszonyélet (1965-2010);
• Árasztásos kertészkedés (1981-1991);
• Agrártörténet, tanyavilág, paraszti munkák, mezőgazdasági létesítmények (1965-2010);
• Temetők néprajza, archaikus sírjelek (1970-2007);
• Hazai gyümölcsfajtáink (1976-1979);