A magyar fotóművészet egyedülállóan sokoldalú alkotója: fotóművész, vizuális antropológus, író. Ez a sokoldalúsága teszi lehetővé, hogy a szellemi és tárgyi kultúrát egyként vizsgálja és a térben, valamint időben távoli kultúrák közötti ősi kapcsolatokra rátaláljon és képeivel, írásaival ezeket számunkra is felmutassa.

Az életmű korai időszakára a filozofikus, akár szürrrealisztikus képek a jellemzők. Végigpróbált sok képmódosító eljárást (például high-low-key, relief hatás, expresszív, a valóságban nem létező tájképek). Végletesen kevés elemet tartalmazó, jelzésszerű képeit a minimalart körébe sorolhatjuk. Idővel megtalálta a stílusát és hangvételét, amely legjobban megfelel témáinak megjelenítésére.

Kivesző életformákat, eltünedező élethelyzeteket örökített meg a világ különböző pontjain. A leképezés szakmai tökéletességében, a jól komponált, lényegretörő fotók kiváló megalkotásában ragadható meg művészete esszenciája. Módszerét tevékeny vizuális antropológiának is nevezhetjük. A fáradságos helyszíni bejárás és a megtapasztalás teszi hitelessé műveit. Legalább három alkotói terület szakértője egy személyben: egy felkészült népéletkutató-szakíró, egy nagy tárgyismerettel bíró kultúratörténész-néprajzkutató és egy kiváló fotóművész, aki kiérlelt technikával mutatja be a látványt.

Endrődön (ma: Gyomaendrőd) született Kovács László néven 1942-ben, az iskolaigazgató hetedik gyermekeként. A Rákosi-korszakot az ő családjuk is megszenvedte. Ifjú korától részt vett és díjakat nyert országos fotókiállításokon. A Szegedi Tanítóképző Főiskola elvégzése után egy évet tanított Békés megyében, majd 1964-ben Budapesten, a Magyar Távirati Irodánál helyezkedett el. Elvégezte a MÚOSZ újságíró iskoláját, fotóriporter-tudósítóként dolgozott egy évtizedig az MTI-nél. Ezalatt vette fel a Kunkovács újságírói, illetve művésznevet. Az MTI tanulmányútra küldte a TASZ-hoz Moszkvába és a balti köztársaságokba, az ADN-hez Berlinbe, majd egy mongóliai és egy hosszabb kínai kiküldetésre. Így jutott el Tibetbe is.

Országjáró fotótudósítóként maga kereste, fényképezte és írta meg témáit. Az útikönyvekben föl nem lelhető érdekességekre specializálódott. Barlangkutatóként ott volt több feltárásnál az 1960-as és 1970-es években. E képei a Pálvölgyi-barlangnál lévő Barlangtani Gyűjteményt gazdagítják. A Földközi-tenger vidékének működő tűzhányóiról vulkán-expedíció tagjaként készített képeket az 1970-es évek elején. A víz alatti fényképezés egyik hazai úttörője volt. Fotózott elhagyott középkori bányákat (unikálisak az Eperjesi hegysorban, a hajdani nemesopál bányákban készült felvételei), más földtani érdekességeket, ritka madárfajokat, ódon műhelyeket. Sok régészeti ásatásról készített riportot.

Több munkája szerepelt a Műcsarnokban A Magyar Fotóművészet 125 éve és a TÉNY-KÉP című átfogó, fotótörténeti jelentőségű tárlatokon. A Művészeti Alap, majd a MAOE és a Magyar Fotóművészek Szövetsége fontosabb kollektív kiállításainak is rendszeres résztvevője volt.

Az MTI-nél eltöltött évek országismeretet, lényeglátást és rutint adtak Kunkovács Lászlónak, ám meditatív, kutatói alkat lévén, tíz év után úgy döntött, szellemi szabadfoglalkozású lesz. Folyamatosan képezte magát az etnográfiában.

Közben, 1973–1976 között fotóműhely-vezető és óraadó volt a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Szakkönyveket illusztrált, lapot szerkesztett. Visszahívták az MTI-be rovatvezetőnek, ahol később művészeti szerkesztő lett. 1990 óta végleg önálló alkotó, afféle egyszemélyes intézmény – írták róla többen is.

Az 1980-as évek első felétől jelentkezik tematikus kiállításokkal. Kultúránknak, hagyományainknak az az örökérvényű mélyrétege érdekli, ami egybeköti az emberiséget. Az összehasonlító néprajztudomány adott módszert a különböző népekkel való ismerkedéséhez (dél-olasz, ukrán, udmurt, mari, baskír, hanti, manysi, kazak, kirgiz, ujgur, török, altaji, hakasz, tuva, mongol, kínai, tibeti és jakut). Rendszeresen jelentek meg néprajzi, kultúrtörténeti, természetvédelmi témájú írásai lapokban, folyóiratokban (gyakran rovattá szerveződve), illetve tanulmánykötetekben.

Elnyerte 1990-ben a Római Magyar Akadémia két hónapos ösztöndíját. Sokszor meghívták képzőművészeti, fotóművészeti alkotótáborokba: Baja (1993), Balmazújváros (1976 és 1980), Hódmezővásárhely (2007), Hortobágy (1994, 1996, 2001, 2005), Nagybaracska (1995), Nyírbátor (1988, 1989), a Damjanich Múzeum kutató- és alkotótábora (1982), Tiszakécske (1983, 1985); a Magyar Művelődési Intézet tokaji alkotótáborának a fotós faluszociográfia szekcióját vezette (1989, 1990, 1991, 1992), Tiszakécske, Hortobágy, Berekfürdő (2001, 2003, 2004, 2005, 2009), Gyergyóalfalu (2006), Gyergyóremete (2007), Plovdiv – Nemzetközi Fotóművészeti Tábor (1989), Szabadka (2003), Szováta 2001 (MAOE ösztöndíjjal). 2006-ban Berekfürdőn a Jókai Anna vezette írótábor tagja volt, 2015-ben a Tokaji Írótábor résztvevője.

Eddig huszonegy, különböző témájú néprajzi, kultúrtörténeti fotókiállítást állított össze. Ezeket idehaza 150 helyen (Budapesti Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Vigadó Galéria, Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóháza, Duna Galéria, Vajdahunyad-vár, stb.) és tizenhét ország harminchét városában – múzeumokban, külföldi magyar intézetekben – mutatták be.

Kunkovács László életművének eredményeit archívuma és eddigi publikációi őrzik. Képarchívuma azonban nem tartalmazza azon felvételeit, amelyeket az MTI-nek készített, hiszen ott a negatív és vele a felhasználói jog a munkaadóé lett, azokat ott őrzik. A fényképekhez kapcsolódnak gyűjtőfüzetei és hangfelvételei. Fényképeit saját kezűleg laborálta. Örömét lelte sok-sok kiállításának kivitelezésében, megrendezésében, és leginkább maga tervezete a katalógusait is.

A fotóművész életművét kiállításai és illusztrált kiadványai reprezentálják, ezeket imponáló bőséggel ontotta Kunkovács László – fotóművészi elismerése rég megtörtént. Hátravan, hogy sokágú munkásságát valaki rálátással elemezze és megítélje, hiszen ő nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy „összeadja, ami rég szétszakadt: a tudományt és a művészetet.” Korát megelőzve a vizuális antropológia módszerei szerint dolgozott.

Képeiről nem csak a velünk élő történelem tekint ránk hanem a jövő is, fotóiból élet fakad. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint, hogy fotói jeles építészeket is megihlettek akik paraszti udvarok nemesen egyszerű építményeit gyönyörű kortárs templomokként álmodták újra. Somogyi Győző festőművész szavaival élve: „...megtalálta múltunk ma élő darabjait és ezeket képes dokumentálni. Kunkovács nem a saját szobrát építi, ő a magyarságot szolgálja. Azokat a kulturális töredékeket amik a szkíta, hun – egyáltalán a lovas íjász népeknek a kultúrájából fennmaradt –, élővé teszi azáltal, hogy lefényképezi. Úgy fotózza le ezeket a tárgyakat, épületeket, hogy az ember azt mondja: a múlt, a jelen és a jövő összefolyik”.

Tiszteletbeli művészeti doktora (DLA h. c.) lett 2007-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek „A fényképezés, mint kutatási módszer. Etnofotó, vizuális antropológia. A népi építészet archaikus rétege” doktori témával.

Ötven éve tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, a Művészeti Alap/MAOE-nak, a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Néprajzi Társaságnak. 2010 óta rendes tagja a Magyar Művészeti Akadémiának.

Művei közgyűjteményekben: Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Országos Széchenyi Könyvtár, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba, Művelődési Minisztérium Múzeumi Osztály, Budapest, Mongólia Képzőművészeti Szövetsége.

Kitüntetései:

• Agrárszociográfiai Munkásságáért” miniszteri kitüntetés (1987)
• Magyar Művészetért díj (1989)
• „Nagy Lajos” szociográfiai díj (1992)
• Sajtófotó ’93 – A MÚOSZ nagydíja (1994)
• „Március 15.” díj (1994)
• a Környezetvédelmi Minisztérium „PRO NATURA” díja (1995)
• Balogh Rudolf-díj (1996)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2000)
• A Magyar Művészeti Akadémia pályázatán arany oklevél (2000)
• Győri Mediawave Fesztivál, „Párhuzamos Kultúrákért” díj (2002)
• Bács-Kiskun megye tudományos díja (2006)
• A Nagykunsági Képzőművészeti Tábor díja (2006)
• A kun kultúra ápolásáért „Illéssy János” díj (2007)
• Szülővárosa, Gyomaendrőd díszpolgára (2007)
• Hortobágyért-díj (2009)
• Békés megyéért-díj (2009)
• A Magyar Fotóművészek Szövetségének Életmű-díja (2009)
• Magyar Érdemrend tiszti keresztje (2012)
• Magyar Örökség-díj (2014)
• Kossuth-díj (2015)
• a Magyar Néprajzi Társaság tiszteleti tagja (2016), A Nemzet Művésze-díj (2018)